Tompai Sportegyesület története
1922
Ez év márciusában (1947) alakult (újjá) a TSE, vagyis a Tompai Sport Egyesület. Életre keltője és elnöke, Szántó Imre valósággal imádta a futballt. Ahogy egy politikai igazolásban írták róla: „a csapatot a népi demokratikus tömegsport fejlesztésének szem előtt tartásával vezette". Amíg hagyták neki.
Persze az egyesület hivatalos megalakítása előtt is fociztak a tompai legények, még ha eleinte a fél csapat mezítláb rugdosta is a rongylabdát. Az első igazi csapatot a Levente egyesület szervezte a húszas években.
A Jánoshalmán megjelenő Felső-Bácska című lap 1927. július 14-én majdnem gyászkeretben hozta a hírt, miszerint a Tompai Levente 5:2 arányban legyőzte a Jánoshalmi Leventét. Alighanem ez volt a tompai focisták első sajtószereplése. És mindjárt győzelem! A pár soros tudósítás szerint a nagyobb lelkesedéssel játszó tompaiak kihasználták a hazai pálya előnyeit. Nem is csoda. A hazai mérkőzésekre a falu központjából rendszerint a levente-fúvószenekar kísérte a csapatot (és a szurkolókat, akiket akkor drukkereknek mondtak) a régi malommal szemben lévő pályára.
A csapat háború utáni újjászervezéséhez tartozik az alábbi legenda. A tompai Szántó Imre és a kiskunhalasi Schneider-féle baromfifeldolgozó (az államosítás után Barnevál) cégtulajdonosa 1946-ban barátságos mérkőzést szerveztek, hogy eldöntsék, melyikük csapata jobb.
A mérkőzés előtt Szántó azt mondta Fodor Jenő csatárnak: ha három gólt rúgsz, neked adom a két fehér lovamat meg a fekete hintót. Ettől kezdve az egész csapat azon mesterkedett, hogy Fodor megrúgja a három gólt. Kettő sikerült, de a harmadik nem. Végül valaki más rúgta be a győztes gólt. Így lett az eredmény Kiskunhalas-Tompa 2:3. Szántó egy Kunbaja elleni meccs után László Istvánnak öt zsák nulláslisztet adott a győztes gólért.3
Az idegenbeli mérkőzésekre akkoriban kalandos körülmények között (kerékpáron, gumirádlis kocsin) „utazott" a csapat. Szerencsére nem kellett messzire menni, hiszen Jánoshalmával, Kisszállással, Kelebiával, Mélykúttal, Katymárral, Madarassal, Kunbajával és Bácsalmással játszottak egy csoportban.
A háború utáni első mérkőzések egyikére az alábbi összeállításban futott ki a tompai csapat: Hegyi, Elek, Barta, Nagy, Pásztor, László, Hegyesi, Horváth, Jenovai, Pfeil, Varga. 1949-ben Tompa megnyerte a megyei I. osztályú bajnokságot, az osztályozókon mégsem került az NB III-ba. A tehetségesebb játékosokat el-elvitték a magasabb osztályban játszó együttesek. Ennek ellensúlyozására Szántó az akkoriban neves Korányi Lajos személyében egyenesen az MTK-ból importált játékos-edzőt. Edző volt akkoriban Fehérvári és Ceglédi (Cuka bácsi), aki hajdan NB 1-es kapus volt.
Egy régi képről ismerjük a TSE egykori labdarúgóit: Mokos, Horváth, Vörös, Knyúr, Pertics, Jenovai J., Fodor, Korányi, Totya (csak a becenecét tudjuk), László L, Nagy F, Barta, Sas, Pálfi, László L., Jenovai B., Savanya, Kollár, Kersics, Patocskai, Horváth L. Nincs a képen, de rendszeresen játszott Pletl, Bencsik. Káposzta Béla, Berta Mihály, Farkas Béla, Kollár Gyurka. Káposzta Béla később átigazolt az örök riválishoz Kelebiára. Onnan meg Horváth Laci jött el Tompára. Később már ificsapata is volt a TSE-nek (Várkövi Pál, Józsa Károly, Horváth A. Géza, Czvianov László, Bera János, Orbán Mihály, Csanádi Béla, Deák Béla, Kovács Béla, Zöldhegyi Nándi, Gregus Antal, Vörös János).
A nagy csapat mindig piros-fehér mezben játszott. Később már a községháza előtt kialakított új pályán fogadták az ellenfelet, az eseményre mindig százak voltak kíváncsiak. Győzelem után pedig valamelyik vendéglőben gyakran felhangzott az akkor divatos focistanóta, hogy: „Megláthatja bárki, aki rá kíváncsi, hogy nem lehet a TSE-vel, nem lehet a TSE-vel kikuko-ricázni...".